avagy a határozott cselekedetek következménye

A legtöbben szeretnének erősek, energiával teltek lenni. Ábrándoznak egy vitalitással teli életről, amelyben nem fáradnak el, nem betegek és képesek kontrollálni életük eseményeit. Erőt – legyen szó fizikai erőről vagy lelki állóképességről – senki nem kap ajándékba. Az csak kihívásokon keresztül kovácsolódhat ki. Ehhez képest viszont összkomfortban tunyulunk, folyamatosan mérgezzük magunkat felesleges és rossz minőségű ételekkel, és a fizikailag kímélő életmódunkban  lavírozva várjuk, hogy majd jön valahonnan az erő, a tettvágy, amely acélossá tesz minket.

Sokáig meghazudjuk a valóságot: „Nincs is itt még gond!” Mindeközben, amíg robogunk ezen az egyre mélyebbre hatoló spirálon, még mindig csak hazudjuk a valóságot, és külső körülményekre, helyzetre, genetikára hivatkozva, hárítjuk a felelősséget, gyártjuk a kifogásokat. Bármi van, a szervezeted ahhoz alkalmazkodik, amit teszel, ahogy bánsz vele – ez egy egyszerű tény. Ha sportolok, edzett leszek. Ha inaktív vagyok, eltunyulok. Ha sokat eszek, elhízok. Ha mérséklem a táplálkozást, fogyni fogok, és az emésztésen túl lesz erőm másra is. Ha most arra gondolsz, hogy „Jó, de…!”, akkor nem akarod látni ezeket az alapokat, és kibúvót keresel. Próbálod megmagyarázni, hogy neked miért nem sikerül. Nem bántani akarlak, csak visszahozni a rajtvonalhoz. Megmutatni az önálló döntés felelősségével járó nehéz, mégis felszabadító érzést: mindig Te választasz. Nem ez a könnyebb, a kényelmesebb, a finomabb, a kímélőbb út. De
ha kizárólag a könnyebb, a finomabb, a kényelmesebb, a kímélőbb lesz a választásod alapja, akkor ezt a társast nem tudod megnyerni. Akkor láthatóan elfogadtad, hogy a folyamatot nem te tartod kézben, csupán hozzájárulsz az egészségünkről szóló statisztikai adatok kétségbeejtő és domináns halmazához. Sodródsz a tömeggel.

Pont azért nehéz lelépni erről a lefelé tartó útról, mert ez az alapértelmezett ösvény. Ezeket a táplálkozási szokásokat tanuljuk; ezek az ételek a legegyszerűbben hozzáférhetők; ebben a sopánkodó, pesszimista szociális környezetben formálódik a személyiségünk, ahol minden a túlfogyasztásra és a pusztító hedonizmusra ösztönöz minket. Ha nem volt olyan szerencséd, hogy bárki megmutatta volna, hogy lehet másképp is gondolkodni, akkor nem csoda, ha a fősodorban haladsz. Eddig talán nem volt fontos számodra, hogy a testedet jól tartsd annak szükségletei szerint. Pedig a büszkeség érzése belső értékké válhat, ha akadályokat küzdünk le önerőnkből. Az érett, felnőtt gondolkodás nem nélkülözheti azt a józanságot, hogy ránéz a saját működésére, és beismeri, hogy az önpusztítás ÖN-pusztítás, azaz önmagunk szándékos károsítása.

És ha valóban számít, hogy ezt az élet nevű csodát ne csak megússzuk, hanem meg is éljük, akkor ahhoz kevés lesz az önbecsapásnak azon ténye, miszerint egyre tovább élünk. Mert bár egyre tovább élünk, de betegségben, gyógyszereken és azok mellékhatásain tengődve tovább. Nem leszúrni akartalak. Illetve igen, de nem céltalanul. Szeretném felébreszteni benned a küzdési vágyat, hogy érezhesd a saját értékeidet. A rövid távú kielégülést, ami falást, tunyulást okoz, képes felülírni a hosszú távú előnyökkel megajándékozó mértékletesség vagy egy kis erőfeszítés. Sokkal több vagy, mint egy romló statisztikai adathalmaz egyik rovátkája. Az életed neked és mások számára is érték. Kérlek, vigyázz rá. Vigyázz magadra! És tessék végre beleállni a feladatba!